Audinarchia

Jól sejtitek, az audio és az anarchia hibridje a cím. Miért? Itt próbálom majd -saját példáimmal -bemutatni hogy bizony lehet szinte fillérekből is elképesztően jó hangot varázsolni. Lehet sokan legyintetek erre, mert: “persze neked könnyű, ez a szakmád, egész életedben ezt csináltad. ”

No pont ezért próbálok segíteni, hogy nektek ne kelljen 6-7 számjegyű összegeket elverni igen gyorsan eladósorba kerülő “jó sajtójú” trendi hulladékokra. Persze mindezt azoknak szánva akiknek van füle a zenére és nem kirakatot, meg zsákmánykiállítást szeretnének a berendezéseikből összehozni….

11 thoughts on “Audinarchia

  1. Tökéletesen eladhatatlan a kiállított berendezések jelentős része normál hétköznapi emberek számára.

    Nem hangsugárzókat – hanem presztízs sugárzókat mutatnak be. De kinek mutatják be ezeket? Egymásnak? Ha vevőknek, akkor milyen vevőknek? Fura, értelmezhetetlen ez az egész.

    1. Kortünet… 🙂
      Vizuális orgia, csillagászati árak, valódi műszaki tartalom és használati érték nélkül. De legalább körítés az van, lehet mutogatni. (annyit érsz amennyit birtokolsz szindróma)
      Kinek mutatják be? Azoknak akik “megérdemlik/megtehetik”. Ez pedig nem feltétlenül pozitívan értelmezendő. Észszerűen gondolkodó ember ilyen helyekre ma már el sem megy. Szerintem.
      Lásd a linkelt beszélgetést (“kijózanítás”) a kezdőlap oldalon….. 😉

  2. Nézegettem ezeket a képeket, aztán azon gondolkodtam hová is jutott röpke 50 év alatt az audio ipar a 70-es, 80-as évek hőskorának relatíve egyszerű de a célnak korrektül megfelelő holmijai óta….
    Olyan érzésem van, hogy a dizájnok jórészt esztétikai célú megalomán tobzódásának sajátságos elegyét látom, ahol az egykori nemes cél -a rögzített zeneművek minél valósághűbb visszaadása- puszta eszközzé silányult a vizuális orgiák és a pénzköltés oltárán.
    Féltonnás monstrum hangsugárzók, üveg-króm-nemesfa álmok, hűtőszekrény méretű kilowattos erősítők a fantasztikusan-sejtelmesen megvilágított semmitmondó szlogenek alatt, dollár és euró tízezrekért. De lehet hogy tévedek, és csak savanyú a szőlő…..

    https://www.diyaudio.com/community/threads/munich-high-end-2022.386473/

    1. Bennem is hasonló érzések kavarognak. Itt már nem a minél valóságosabb hangvisszaadás a cél, hanem, hogy a majdani vásárló büszkén tudja mutogatni ezeket a böszme dögöket a sok százmilliós lakóépületében. A hangminőség másodlagos, mert nagyon ritka esetben lesz bekapcsolva, mert általában az ilyen embereknek nincs is idejük, nyugalmuk, hogy elmélyülten zenét tudjanak hallgatni.

    2. Hasonlóan látom
      mai világban nagyon kinézet lett elötérbe helyezve (embereké, ételé, autóké, hifié, …); avval lehet “eladni”; ezért a cégek erre helyezik a hangsúlyt, …és kevesebb eröforrás marad a “core”, a lényegi tulajdonságokra

      design + marketing + mutogatás (a belsö, valósabb értékek helyett)
      jópár éve – motorfejlesztés – cégnél megbeszéltük: overdesigned and undereingineered

      en biztos, hogy nem vágyom olyanra, nem is cserélném le az “egyszerü” dolgokat “olyanokra” (más meg nyilván fordítva van);
      de nem mennék el menö étterembe sem egy egyszerü, de nagyszerü, valós tartalommal bíró kaja helyett stb.

      1. Kaja…. 😉 Ha Debrecenben jársz, ne hagyd ki a Flaska éttermet. Egy kis ingyenreklám, megérdemlik!

        Főoldal


        Évek óta járunk oda a feleségemmel (igaz csak havonta-kéthavonta egyszer), de ilyen mennyiségű ÉS minőségű ételt szerintem országos szinten nehéz találni.
        Amellett hogy rendkívül ízletesen főznek rendszeresen hazahozzuk a felszolgált étel felét, még másnap is jóllakunk belőle. 🙂
        Két főétel savanyúsággal, italokkal (házi kóser szilva [világszám!], pohár sör, limonádé) megvan 8 ezerből, és ez effektíve 4 adag étel……

  3. Öt százalék. No ez nem az infláció mértéke (legfeljebb havi szintre számolva) hanem egy olyan eltérés alkatrészértékben amely elválaszt egy “hát… jó” hangzást az “Na ez az!” -tól. Történetesen az éppen terítéken levő széttuningolt Denon dobozkák esetéről van szó.
    Történt pedig hogy sok-sok (tényleg nagyon sok) órányi hallgatózás/kísérletezés után majdnem rámondtam az áment a “dizájnra”, de a lelkem mélyén -inkább csak megérzés szinten- maradt egy kis hiányérzet.
    Ez valami olyan dolog ami évek hosszú során alakult ki bennem még Totem-es koromban, és megtanultam hogy ilyenkor nem szabad abbahagyni.
    Nehéz megfogalmazni mi az amit hiányoltam, mert mind mérve mind hallgatva olyan nagyon jól egybe volt a hangkép, csak mégis…. Szóval ez ilyenkor elég nehéz eset, de az is benne volt a tapasztalataim zsákjában hogy ilyenkor általában a két hangszóró hangnyomásszintjének “egybefaragása” körül illik kereskedni. (persze akkor, ha már minden más rendben van…)
    Ezt mérni nagyon nehéz, pár százalék változtatás az értékeken-akár fel akár le- nehezen mutatható ki a mérésekkel. Jó esetben is tized dB-s eltérésekről van sz, ami bőven belefér a mérés hibahatárába.
    No, de rövidre fogva a történetet végül megtörtént a megtörténhető, bepattant a fókuszba minden. Igaz belekerült vagy négy órába, de végül sikerült megtalálni azt az ellenállás értéket amivel a hang immáron megkörnyékezi a “valószínűtlen” jelzőt.
    Konkrétan az eredeti 1.65 Ohm helyett 1.57 Ohm lett a befutó érték, ami pontosan 5% különbséget jelez.
    Ennek fényében érdemes elgondolkodni a szokásos, hangváltókban alkalmazott alkatrészek 5-10%-os tűréséről, valamint ezek összegződéséről, ami szerencsétlen esetben akár 10-15%-nyi eltérést is erdményezhet egy pár dobozon belül…… 🙁

  4. Törésteszt….. Avagy mire jut egy kb. 30 ezer Ft-ból plusz pár óra lelkes munkából összebarkácsolt fél- DIY hangsugárzó a Sonus Faber korai korszakának egyik legnépszerűbb típusa ellen? (Grand Piano Home)
    Hosszabb elemzés nélkül a kb. két órányi összehasonlító hallgatózás röviden:

    Sonus: nagyobbat lendül, de lassabban “hallgat el”. Érzékenyebb (kb. 3-szoros membránfelület), élénk de kissé loudness-es hangzás. Igazi mélybasszus nem sok van, 70-80 Hz körül kiemel -régi hatásvadász módszer- plusz a legfelső oktáv is kicsit túlhangsúlyozott. Ettől eltekintve nagyon jó, teres, levegős, zongorán szuper. Tere , színpada szélességben jó, de mélysége kevesebb. Alsó magastartományban kicsit színez, gyengébb felvételeken túlhangsúlyozza a mikrofonozási hibákat.

    Denon: fürgébb, összességében dinamikusabb. Fura, de igazából mélyebbre megy, bár nem tud annyi levegőt megmozgatni mint a Sonus, de 21 négyzetméterre így is bőséggel elég. Kiegyenlítettebb, minden műfajon hosszabban hallgatható ( a másik rockon, elektronikus zenén valamivel jobb) de ez univerzálisabb, kevésbé válogat. Éneken, akusztikus hangszereken természetesebb. A színpadnak mélysége van, a lecsengések természetesebbek.

    Összességében: az árkülönbséget tekintve (kb 12-15-szörös) – a Denon hangerő korlátaival együtt- a kis testvér messze várakozáson felül teljesített. Őszintén szólva nem hittem hogy egyáltalán lehet verseny a két modell között,ehhez képest a végeredmény nem kicsit meglepő. Ha választanom kellene (nem kell…. 🙂 ) melyikkel éljek együtt kétségem sem lenne. Ja, hogy a Sonus mennyivel többet ér, és mennyivel nagyobb név??
    Szerencsére nem a bankók ropogását és a kritikák lelkendezését hallgatom. 😉

    Mitől “törésteszt”? A képen látható album zenéivel jött ki igazán a különbség. Nem egyszerű zeneanyag, kortárs Big Band és Third Stream Jazz/Funk stílusok húzós elegye, igen “sűrű” hangzásvilággal.

    Ps.: Szeretném ha nem az látszana a leírásból hogy a Sonus nem jó hangsugárzó. Az általam preferált hangzásvilág kicsit más ugyan, de olyan hibát ebben sem találok ami egy “normál” hallgatónak kizáró ok lehetne. Az újabb SF modellekhez, sok “mezei” B&W-hez és Dalihoz (stb.) képest kiemelkedő jó hangú dobozok. Itt inkább személyes ízlés és elvárás különbségek lehetnek a választásnál, kinek melyik hangzás a szerethetőbb, melyikkel tud tartósan együtt élni.

Vélemény, hozzászólás?