Mind a két táblán levő felirat találó, de a jobb oldalin levő külön figyelmet érdemel.
Válogatott gazemberekből álló kormányunknak ugyanis pontosan ez a célja az oktatás totális lepusztításával. A hülyéket, sötétségben tartottakat lehet fel és kihasználni bármire/bármeddig.
Ami ugye háromszor már meg is történt……
Azért kíváncsi vagyok ennek vajon hol lesz a vége….. 🙁
Ja persze tudom… ha beszüntetik a muszkaellenes szankciókat, Ukrajna kapitulál, prüsszel meg gyorsan hozzánk vág pár milliárd Eurót természetesen feltételek nélkül.
Egyébként… biztos többen mondhatjátok hogy könnyen pofázok, de akkor ugyan meséljem már el, szerintem hogyan is lenne jó.
A szakmánál maradva: én nem (sem) tudom – és szerintem nagyon kevesen tudják-hogy milyen lenne a tökéletes reprodukált hang. Azt viszont elég nagy bizonyossággal meg tudom mondani ha az amit hallok nem jó, sőt még talán azt is hogy is miért nem.
Visszaváltva politikára: na az amit most hallgatunk, egy ócska sercegős Melogyija mozgalmi indulós lemez a 70-es évekből, Tesla kerámia hangszedős lemezjátszón, szovjet „Amfiton” erősítőn, és „szakértők” által tuningolt HS 500-as dobozokon. Bár forrásnak írhattam volna 30-as évekbeli német indulókat is.
A végeredmény pedig hallgathatlanul sz@r, bármilyen mércével is mérve. 🙁
Erről meg ugye egy Borsodban gyakorta használt rigmus jut eszembe:
(3 évet éltem egy -hogy is mondjam- etnikailag elég vegyes összetételű kisvárosban Mordor közepén)
„Miskolc mellett tó van, adjál pízt oszt’ jól van!”
Ennyi gyerekek… Ebben a képben benne van ov lényege, Szauron, a Star Wars uralkodójának utolsó fázisa, az elementáris gonoszság aljas sunyi vicsorgásba torzult vigyora.
„Nem adhatok mást, csak mi lényegem”
+
„S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.”
A miénket elég rendesen megdöntötte, lehet soha nem fogunk belőle kikászálódni…. 🙁
Síklaki Istvánnal van egy beszélgetés az utolsó …és-ben – Ő is hasonlóan pesszimista, hogy miként és főleg mikorra tudjuk magunk mögött hagyni azt rombolást, amit a gazdaságban végeztek és főleg azt amit a lelkekben és a fejekben elkövettek az agymosásukkal! Sajnos sokan csak legyintenek erre, pedig ez az igazi károkozás! Ha csak a gazdaságot fektették volna meg, az előbb-utóbb egy öntisztulási folyamattal helyre állna! Viszont az agymosás olyan mélyen belevette magát az emberek fejébe, hogy azt onnan eltávolítani/helyes irányba fordítani szinte lehetetlen – lévén, hogy meggyőzték az Őket elfogadókat, hogy az az egyetelen, helyes elgondolás, amit Ő gondol! Magyarán: csak úgy lesz meggyőzhető az ellenkezőjéről, ha önmagát köpi szemen az az egoista, nagy hangú bunkó, aki elképzeli sem bír más véleményt/elgondolást a sajátján kívűl, amiről elhitették vele, hogy az az egyetlen helyes!
Mindig csodálkoztam azon, hogy ki lehet az a kb. 2,7-3 millió választó aki ezekre szavaztak! Hát itt vannak – az ilyenek! Ők rejtőzködnek amikor szint kellene vallani, hogy ki szavazott ezekre, viszont minden szavukból és tettükből süt ez a beültetett felsőbbrendűség tudat, hogy csak Ők tudják a tuttit, hisz ezt már a Vezér is megmondta! Más véleményt/elgondolást meg csírájában el kell fojtani, hisz a Vezért ezt is mondja! Semmi kételkedés, semmi mérlegelés, semmi végig gondolása a helyzetnek, hisz ott a Parnasszuson ezt biztos jobban tudják!:(
AJ
Ha nem is a Parnasszuson, de a jelenkori Reichstag-ban biztosan….
Nézegetve a bátorak arcképcsarnokát, tényleg döbbenet. Honnan, hogyan mászott elő ez a rengeteg (neveket nem írok, úgyis tudjátok) kontraszelektált, agymosott/károsodott aljas, gerinctelen féreg amit ma Mo. kormányának hívnak. Sorry, de ebbe az ún. „ellenzék” 95%-a is beletartozik. Meg persze a fenti jelzőkkel leírható népes (?) szavazótábor. Talán őket a fentieken túl a gondolkodásra való képtelenségük menti (valamennyire).
Nem tudom hogy ez a nép, nemzet ezt kiheveri e valaha. S ha igen mikor, és hogyan. 🙁
’39 őszén az is valami hasonló lehetett amikor a lengyel „terroristák” megtámadták a Gleiwitz-i rádióállomást. Azzal az ürüggyel aztán joggal el lehetett indítani a nagy világégést…..
Putler bácsi sokat olvasgat nagyhírű példaképétől, még a módszereket sem nagyon finomítja.
Úgybizony, tezsvíreim az úrban….. 😉 Egy dióda, egy ellenállás, egy LED, az annyi mint 120 Ft, és voilá – Lőrincnek meg a megavillanyszámlának lőttek. Mi több, még „Hatalmat” is megtakaríthatsz vele. Azt aztán hogy ez mit jelent, kérdezzétek a népesség konzumidiótává züllesztett 9X százalékától….
(persze tudom, robotfordítás, a „power” hatalmat IS jelent)
Ami rettenetes ebben az az, hogy vannak akik ennek a sz.rnak be is dőlnek – csont nélkül.
Nem, nem a középkorban, most, a civilizáció aktuális csúcsán.
Sokszor fizikailag fáj hogy egy ennyire elhülyült-elaljasult világban kell élnem, ahol a faj 10%-a többi 90 gyengeelméjűségéből, gyávaságából, tájékozatlanságából, lustaságából, és kapzsiságából él. 🙁
Na aztán ez még (sok más kormánybéli kiválóságunk mellett, (lásd: a seprűszájú, gullásgörgő, IQ bajnok kósa és demeter, lézerjankó, pintérsankó, stb.) amitől az ideg belémáll ha ezt a pofát meglátom…..
Jobb helyeken ilyen pofával az általános vigyorgóban, rosszabb esetben egy börtönbeli zártosztályon lehet villantani. 🙁
Nem értem, tényleg nem lehetett volna legalább egy EMBERT valahogy becsempészni ebbe a kabinetbe??
(közben rájöttem: nem, mert amint rájött volna hol van, biztosan rögtön öngyilkosságot követett volna el)
Olvasgatom a híreket a tanárok akcióiról és kormány retorzióiról…. Hihetetlen hogy egy (bármilyen) ország itt tarthat 2022-ben Európa közepén. Annyiban talán tájékozottabb vagyok a nagy átlagnál hogy mind a feleségem, mind a testvére pedagógus jó 30 éve, így naponta első kézből kapom a (rém)híreket az iskolákból.
Érdekes lehet az az ország ahol jószándékű dilettánsok vezetik a népet, annál még érdekesebb ahol szakértő gonosztevők, de a legérdekesebb jelenleg kis hazánk, ahol pénz és hataloméhes dilettáns gonosztevők váltogatják egymást a trónon (pártállástól függetlenül) jó 30 éve.
Ebből így -a közeljövőben- nem lesz semmi csak nyomor és káosz, valamint ezek különböző válfajai. 🙁
Bár nem tartozik szorosan ide, de érdemes ezen az ábrán kicsit elmélkedni:
A súlyosbodó gazdasági helyzetre való tekintettel pártunk és kormányunk az MNB-vel egyeztetve új címletet vezet be a szélesebb néprétegek megsegítésére…. 🙂
Ez már meg volt 45.-46.-ban – csak a 0-ák szaporodtak a bankón! Akkor persze túl voltunk egy nagy háborún, amit jó szokásunk szerint elvesztettünk!
Most hasonló világszámra gyúrnak a kollégista fijjúg, úgyhogy egyelőre be sem léptünk a háborúba (természetesen a vesztes oldalán)! 🙁
AJ
Ajánlott olvasnivaló. Tárgyilagos elemzés csak a szükséges mértékig töltve szubjektív véleményekkel. Amelyek szerintem -sajnos- teljesen helytállók. Innen nehéz lesz felállni ennek a lelkileg – anyagilag megnyomorított országnak. https://nepszava.hu/3170885_lengyel-laszlo-remulet-es-remeny-kozt
„Magyarország miniszterelnöke szerint az Európai Unió lábon lőtte magát az Oroszország ellen kiszabott szankciókkal. Orbán Viktor úgy gondolja, „a brüsszeli bürokratáknak meg kell érteniük, hogy nem lehet egész nemzetgazdaságok és emberek millióinak sorsával hazardírozni”. ”
Má’ bocsánat…. De putler mi a k..a anyját csinál, ha nem nemzetgazdaságokkal és emberek millióinak sorsával hazardírozik? És nem csak hazardírozik, hanem a megsemmisítésükre törekszik. Lassan tényleg kezd úgy kinézni a dolog a magyar kormány narratívája szerint, hogy: Ukrajna miért nem adja már meg magát, adja át az egész területét a nagy tezsvérnek, oszt akkor lenne béke, bőség, nyista infláció meg energiakrízis.
Ez az „ember” (elnézést a valódi Homo Sapiens-től) tényleg ennyire ostoba, vagy mindemellé még végtelenül aljas is….
……….
Ehhez már tényleg nem tudok mit szólni……
Mind a két táblán levő felirat találó, de a jobb oldalin levő külön figyelmet érdemel.
Válogatott gazemberekből álló kormányunknak ugyanis pontosan ez a célja az oktatás totális lepusztításával. A hülyéket, sötétségben tartottakat lehet fel és kihasználni bármire/bármeddig.
Ami ugye háromszor már meg is történt……
OV az inflációnak: – csökkenj egy százalékra!
Infláció: – értettem, parancsot végrehajtom!
Ez már csak így működik… Istenkém mi lesz még itt? 🙁
Megint Petri halhatatlanja jut eszembe:
„Rettenthetetlen hülyék kora jő.
Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
Egyszerre félem és röhögöm általlátni:
a szikla óhatatlan visszafelé görög.”
Micsoda véletlenek vannak… Nem ismerik a képet, vagy direkt szívatnak?
https://24.hu/tudomany/2022/10/13/delfinek-tomeges-partra-sodrodasanak-oka-uj-zeland-ausztralia/
Szerintem ők már tudják mi vár a bolygóra, és nem akarják kivárni. 🙁
Azért kíváncsi vagyok ennek vajon hol lesz a vége….. 🙁
Ja persze tudom… ha beszüntetik a muszkaellenes szankciókat, Ukrajna kapitulál, prüsszel meg gyorsan hozzánk vág pár milliárd Eurót természetesen feltételek nélkül.
Egyébként… biztos többen mondhatjátok hogy könnyen pofázok, de akkor ugyan meséljem már el, szerintem hogyan is lenne jó.
A szakmánál maradva: én nem (sem) tudom – és szerintem nagyon kevesen tudják-hogy milyen lenne a tökéletes reprodukált hang. Azt viszont elég nagy bizonyossággal meg tudom mondani ha az amit hallok nem jó, sőt még talán azt is hogy is miért nem.
Visszaváltva politikára: na az amit most hallgatunk, egy ócska sercegős Melogyija mozgalmi indulós lemez a 70-es évekből, Tesla kerámia hangszedős lemezjátszón, szovjet „Amfiton” erősítőn, és „szakértők” által tuningolt HS 500-as dobozokon. Bár forrásnak írhattam volna 30-as évekbeli német indulókat is.
A végeredmény pedig hallgathatlanul sz@r, bármilyen mércével is mérve. 🙁
Erről meg ugye egy Borsodban gyakorta használt rigmus jut eszembe:
(3 évet éltem egy -hogy is mondjam- etnikailag elég vegyes összetételű kisvárosban Mordor közepén)
„Miskolc mellett tó van, adjál pízt oszt’ jól van!”
https://index.hu/kulfold/2022/10/11/unios-penzek-gyorsan-fidesz-elhibazott-szankciok/
Ennyi gyerekek… Ebben a képben benne van ov lényege, Szauron, a Star Wars uralkodójának utolsó fázisa, az elementáris gonoszság aljas sunyi vicsorgásba torzult vigyora.
„Nem adhatok mást, csak mi lényegem”
+
„S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.”
A miénket elég rendesen megdöntötte, lehet soha nem fogunk belőle kikászálódni…. 🙁
Síklaki Istvánnal van egy beszélgetés az utolsó …és-ben – Ő is hasonlóan pesszimista, hogy miként és főleg mikorra tudjuk magunk mögött hagyni azt rombolást, amit a gazdaságban végeztek és főleg azt amit a lelkekben és a fejekben elkövettek az agymosásukkal! Sajnos sokan csak legyintenek erre, pedig ez az igazi károkozás! Ha csak a gazdaságot fektették volna meg, az előbb-utóbb egy öntisztulási folyamattal helyre állna! Viszont az agymosás olyan mélyen belevette magát az emberek fejébe, hogy azt onnan eltávolítani/helyes irányba fordítani szinte lehetetlen – lévén, hogy meggyőzték az Őket elfogadókat, hogy az az egyetelen, helyes elgondolás, amit Ő gondol! Magyarán: csak úgy lesz meggyőzhető az ellenkezőjéről, ha önmagát köpi szemen az az egoista, nagy hangú bunkó, aki elképzeli sem bír más véleményt/elgondolást a sajátján kívűl, amiről elhitették vele, hogy az az egyetlen helyes!
Mindig csodálkoztam azon, hogy ki lehet az a kb. 2,7-3 millió választó aki ezekre szavaztak! Hát itt vannak – az ilyenek! Ők rejtőzködnek amikor szint kellene vallani, hogy ki szavazott ezekre, viszont minden szavukból és tettükből süt ez a beültetett felsőbbrendűség tudat, hogy csak Ők tudják a tuttit, hisz ezt már a Vezér is megmondta! Más véleményt/elgondolást meg csírájában el kell fojtani, hisz a Vezért ezt is mondja! Semmi kételkedés, semmi mérlegelés, semmi végig gondolása a helyzetnek, hisz ott a Parnasszuson ezt biztos jobban tudják!:(
AJ
Ha nem is a Parnasszuson, de a jelenkori Reichstag-ban biztosan….
Nézegetve a bátorak arcképcsarnokát, tényleg döbbenet. Honnan, hogyan mászott elő ez a rengeteg (neveket nem írok, úgyis tudjátok) kontraszelektált, agymosott/károsodott aljas, gerinctelen féreg amit ma Mo. kormányának hívnak. Sorry, de ebbe az ún. „ellenzék” 95%-a is beletartozik. Meg persze a fenti jelzőkkel leírható népes (?) szavazótábor. Talán őket a fentieken túl a gondolkodásra való képtelenségük menti (valamennyire).
Nem tudom hogy ez a nép, nemzet ezt kiheveri e valaha. S ha igen mikor, és hogyan. 🙁
Ez is találó!
https://444.hu/2022/10/09/putyin-terrorizmussal-vadolta-ukrajnat-a-kercsi-hid-elleni-tamadas-miatt
’39 őszén az is valami hasonló lehetett amikor a lengyel „terroristák” megtámadták a Gleiwitz-i rádióállomást. Azzal az ürüggyel aztán joggal el lehetett indítani a nagy világégést…..
Putler bácsi sokat olvasgat nagyhírű példaképétől, még a módszereket sem nagyon finomítja.
Úgybizony, tezsvíreim az úrban….. 😉 Egy dióda, egy ellenállás, egy LED, az annyi mint 120 Ft, és voilá – Lőrincnek meg a megavillanyszámlának lőttek. Mi több, még „Hatalmat” is megtakaríthatsz vele. Azt aztán hogy ez mit jelent, kérdezzétek a népesség konzumidiótává züllesztett 9X százalékától….
(persze tudom, robotfordítás, a „power” hatalmat IS jelent)
Ami rettenetes ebben az az, hogy vannak akik ennek a sz.rnak be is dőlnek – csont nélkül.
Nem, nem a középkorban, most, a civilizáció aktuális csúcsán.
Sokszor fizikailag fáj hogy egy ennyire elhülyült-elaljasult világban kell élnem, ahol a faj 10%-a többi 90 gyengeelméjűségéből, gyávaságából, tájékozatlanságából, lustaságából, és kapzsiságából él. 🙁
Mindeközben orbanisztánban……
Magyarország 2022…. 🙁
Na aztán ez még (sok más kormánybéli kiválóságunk mellett, (lásd: a seprűszájú, gullásgörgő, IQ bajnok kósa és demeter, lézerjankó, pintérsankó, stb.) amitől az ideg belémáll ha ezt a pofát meglátom…..
Jobb helyeken ilyen pofával az általános vigyorgóban, rosszabb esetben egy börtönbeli zártosztályon lehet villantani. 🙁
Nem értem, tényleg nem lehetett volna legalább egy EMBERT valahogy becsempészni ebbe a kabinetbe??
(közben rájöttem: nem, mert amint rájött volna hol van, biztosan rögtön öngyilkosságot követett volna el)
Olvasgatom a híreket a tanárok akcióiról és kormány retorzióiról…. Hihetetlen hogy egy (bármilyen) ország itt tarthat 2022-ben Európa közepén. Annyiban talán tájékozottabb vagyok a nagy átlagnál hogy mind a feleségem, mind a testvére pedagógus jó 30 éve, így naponta első kézből kapom a (rém)híreket az iskolákból.
Érdekes lehet az az ország ahol jószándékű dilettánsok vezetik a népet, annál még érdekesebb ahol szakértő gonosztevők, de a legérdekesebb jelenleg kis hazánk, ahol pénz és hataloméhes dilettáns gonosztevők váltogatják egymást a trónon (pártállástól függetlenül) jó 30 éve.
Ebből így -a közeljövőben- nem lesz semmi csak nyomor és káosz, valamint ezek különböző válfajai. 🙁
Bár nem tartozik szorosan ide, de érdemes ezen az ábrán kicsit elmélkedni:
A súlyosbodó gazdasági helyzetre való tekintettel pártunk és kormányunk az MNB-vel egyeztetve új címletet vezet be a szélesebb néprétegek megsegítésére…. 🙂
Ez már meg volt 45.-46.-ban – csak a 0-ák szaporodtak a bankón! Akkor persze túl voltunk egy nagy háborún, amit jó szokásunk szerint elvesztettünk!
Most hasonló világszámra gyúrnak a kollégista fijjúg, úgyhogy egyelőre be sem léptünk a háborúba (természetesen a vesztes oldalán)! 🙁
AJ
Ajánlott olvasnivaló. Tárgyilagos elemzés csak a szükséges mértékig töltve szubjektív véleményekkel. Amelyek szerintem -sajnos- teljesen helytállók. Innen nehéz lesz felállni ennek a lelkileg – anyagilag megnyomorított országnak.
https://nepszava.hu/3170885_lengyel-laszlo-remulet-es-remeny-kozt
Hirtelen aszittem Göbbels papa bújt elő a föld alól, ezt a képet látva… Ha ez nem is így van, legalább a méltó inkarnációja ez a figura.